Hírek

Összefoglaló a Power házi versenyünkről!

Minden nap egy újabb háború!

 

Nemrég megrendezésre került az első Power házi versenyünk, ami az erőemelés három gyakorlatán alapult.

 

A versenyzőknek először guggolásban, majd fekvenyomásban, végül felhúzásban kellett a legjobb, egy ismétléses maximumukat produkálniuk (azt a legnagyobb súlyt kellett elérniük három próbálkozás alatt, amivel csak egy ismétlést képesek végrehajtani). Természetesen a versenyt hosszas bemelegítés előzte meg a lehető legmagasabb koncentráció mellett a sérülések elkerülése végett.

Fontos információ:

Minden résztvevő legalább két hónapja rendszeresen látogatja a Power óráinkat, így mindenki ismert mindenkit a csapatban. Mondhatjuk, hogy egy jól össze szokott banda gyűlt össze, ezáltal senki sem volt feszélyezve a teljesítménykényszer miatt.

Egy normál versenyen olykor előfordul, hogy a nagy nyomás és a szokatlan környezeti tényezők rányomják a bélyegét egyes versenyzők teljesítményére. Itt ez most, nem fordulhatott elő, a kiváló hangulat még jobb eredményre késztette versenyzőinket!

 

Mivel a jelenlévők között sok olyan sportoló is akadt, akinek ez volt az első komolyabb megmérettetése, ezért az alap versenyszabályokon kicsit módosítottunk (Ez leginkább a gyakorlatok végzése közbeni segítségnyújtáson, kíséreteken nyilvánult meg).

Mindenki ügyesen helyt állt a házi versenyen, így a következő hasonló rendezvényen már használhatók lesznek a hivatalos szabályok.

A kis létszám miatt nem indítottunk több kategóriát, így az igazságos pontozás érdekében testsúlyarányosan (Wilks formula segítségével) hirdettük az eredményeket.

A srácok büszkék lehetnek a teljesítményükre, a csapat 80%-a új egyéni rekordokkal és hihetetlen élményekkel térhetett haza.

 

Remélem a következő háziversenyünkre még több vállalkozó szellemű sportoló jön el azért, hogy feszegessék határaikat és harcoljanak a démonjaikkal.

A kemény súlymozgatás után, természetesen nem maradhat el a közös visszatöltés sem, ezt a csodás mozzanatot láthatjátok a fenti képen. :)

Amennyiben érdeklődnétek Power óráink iránt, akkor leírását az alábbi oldalon találjátok:

http://amuhely.hu/oratipusok/powerbuilding

Minden hétfőn, szerdán és pénteken 8:30-tól, minden hétköznap délután 18:00-tól, illetve szombaton 11:00-tól várunk benneteket! ;)

Partnereink

Nyitvatartás

Hétfő 06:00 - 22:00
Kedd 06:00 - 22:00
Szerda 06:00 - 22:00
Csütörtök 06:00 - 22:00
Péntek 06:00 - 22:00
Szombat 08:00 - 20:00
Vasárnap 10:00 - 18:00

Search